fbpx

A gomba a mai napig az egyik legmegosztóbb alapanyagok egyike fogyasztói szempontból. Az viszont kétségtelen, hogy olyan élelmiszer, amely nagyon egészséges, tartalmazza az összes fő esszenciális aminosavat, ráadásul mindezt elérhető áron. Az elmúlt idők nehézségei ezt az ágazatot sem kímélték, ennek ellenére megfizethető maradt. Komoly támogatáshoz juthat az, aki most a gombatermesztés mellett dönt. Vattamány Ágnes, a Bio-Fungi Kft. marketingmenedzsere beszélt a gomba ágazat fontos tudnivalóiról.

A gombaágazat igen energiaigényes, így az extrém módon megugrott üzemelési költségek komoly gondot okoztak a termelőknek. További kihívás a munkaerőhiány, az alapanyag-ellátási láncok részleges megszakadása (például a szalma és csirketrágya hiánya), valamint az inputanyagok drágulása is. Vattamány Ágnes, a Bio-Fungi Kft. marketingmenedzsere az Agrárszektor anyagában elmondta, hogy az energiaköltségeket illetően egyrészt az eladási árak emelésével, másrészt alternatív energiaforrások implementálásával – például napelempark létesítésével – tudnak megbirkózni. A munkaerőhiányra pedig a távol-keleti munkaerő alkalmazása jelentette a megoldás.

Szuperélelmiszer elérhető áron
Mintegy 120 éve termesztik Magyarországon ezt az alapanyagot, és a kezdetektől fogva a csiperkegomba – ami egyébként a világon legnagyobb mennyiségben termesztett és fogyasztott gombaféle – a legnagyobb favorit a magyarok körében is. Hazánkban a laskagomba is komoly hagyományoknak örvend, immár 50-60 éve folyik itthon a termesztése. Elsősorban az elmúlt 20-25 alatt indult növekedésnek a termesztése, de az utóbbi 5-8 évben figyelhető meg két számjegyű fogyasztásnövekedés. Plusz érv a fogyasztás mellett, hogy az élelmiszer-drágulás jóval kisebb mértékben érintette a gombákat, mint a például a húsokat, tejtermékeket vagy éppen pékárukat. A gomba tartalmazza az összes fő esszenciális aminosavat, tehát kitűnő fehérje forrás, teljesen koleszterinmentes és elhanyagolható energiatartalommal bír. Ezeken túlmenően a termesztett gomba kitűnő D-vitamin, szelén- és foszforforrás, magas az élelmi rost tartalma, és az umami, az ötödik alapíz is jelen van benne. Ami pedig további jó hír, hogy a termesztett gombák a vegán, vegetáriánus, és egyéb speciális étrendekbe egyaránt jól beilleszthetőek.

Megéri belevágni, de átgondoltan
A szakértő szerint megéri ma gombákkal foglalkozni, hiszen a fogyasztásnövekedés intenzívebb, mint amit a termesztés követni tud. A helyi termelés és a helyi fogyasztás pedig még rejt magában kiaknázatlan lehetőségeket, továbbá bővülnek exportpiacaink is. Ugyanakkor Vattamány Ágnes felhívta arra a figyelmet, hogy csak mérethatékony üzemeknek éri meg ma gombát termeszteni, ahol a legmodernebb, például polcos, felszíni technológiát alkalmazzák.

A gombaágazat támogatása:
Az elmúlt 5 évben vidékfejlesztési pályázat volt elérhető a termesztők részére, most pedig a kertészet fejlesztése keretében lehet gomba-előállító üzemek fejlesztésének támogatására pályázni.

Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Kft. alapítója és tulajdonosa korábban elmondta, hogy az utóbbi időben Magyarország kormánya és mezőgazdasági vezetése felismerte, ha komolyabb gombaipari (vagy más kertészeti ágazat) fejlesztését szeretné indukálni, akkor ahhoz jelentősebb támogatási rendszerre van szükség. A 2021-es év vége során jelentek meg és be is adták a nagyobb támogatási intenzitással bíró, komolyabb beruházásokat elősegítő projekteket. Az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2023-tól kezdődő időszakát Magyarország Stratégiai Terve alapozza meg, amely 2027-ig szabályozza a támogatások feltételrendszerét. A források 2023-tól, tehát az idei évtől kezdve már rendelkezésre állnak a hazai mezőgazdaság szereplői számára – írták.

A zöldség- és gyümölcstermesztés területén

  • a termelői szervezetek támogatására,
  • a tanácsadási szolgáltatásokra és technikai segítségnyújtásra,
  • a képzésekre (ideérve a személyre szabott tanácsadásokat és a jó gyakorlatok cseréjét),
  • az ökológiai vagy integrált termelésre,
  • a termékek szállítása és tárolása fenntarthatóságának és hatékonyságának növelésére, valamint
  • a promócióra, kommunikációra és marketingre lehet majd támogatást igényelni.

A zöldségtermesztési támogatások esetében a termelői szervezetek már akkor is igényelhetnek támogatást, ha valamilyen okból kifolyólag zöldszüretet kell elrendelni az adott növényfajtánál. Ebben az esetben az igényelhető legmagasabb támogatási összeg hektáronként euróban számolva igen kedvezően alakulhat, az Agaricus nemhez tartozó ehető gomba esetében elérheti a 214 997,83 eurót is – írták.

Forrás: Magro