A gomba a mai napig az egyik legmegosztóbb alapanyagok egyike, vagy utálja valaki, vagy egyenesen odáig van érte. Nem számít, hogy melyik tábort erősítjük, az kétségtelen, hogy egy szuperélelmiszerről van, nagyon egészséges, tartalmazza az összes fő esszenciális aminosavat, mindezt elérhető áron. Az elmúlt idők nehézségei persze ezt az ágazatot sem kímélték, ám ennek ellenére nem kell vagyonokat otthagyni érte a boltokban. Ráadásul komoly támogatáshoz juthat az, aki most a termesztésére adja a fejét.
A gombaágazat sok más ágazathoz hasonlóan igen energiaigényes, így az extrém módon megugrott költségek komoly gondot okoztak a termelőknek. Emellett a munkaerőhiány, az alapanyag-ellátási láncok részleges megszakadása (például a szalma és csirketrágya hiánya), az inputanyagok drágulása is sújtotta őket.. Vattamány Ágnes, a Bio-Fungi Kft. marketingmenedzsere lapunknak elmondta, hogy az energiaköltségeket illetően egyrészt az eladási árak emelésével, másrészt alternatív energiaforrások implementálásával – például napelempark létesítésével – tudnak megbirkózni. A munkaerőhiányra pedig a távol-keleti munkaerő alkalmazása jelentette a megoldás.
Szuperélelmiszer elérhető áron
Mintegy 120 éve termesztik itthon ezt az alapanyagot, és a kezdetektől fogva a csiperkegomba – ami egyébként a világon legnagyobb mennyiségben termesztett és fogyasztott gombaféle – a legnagyobb favorit a magyarok körében is. Magyarországon a laskagomba is komoly hagyományoknak örvend, immár 50-60 éve folyik itthon a termesztése. Elsősorban az elmúlt 20-25 alatt indult növekedésnek a termesztése, de az utóbbi 5-8 évben figyelhető meg kétszámjegyű fogyasztásnövekedés.
Ami pedig plusz érv a fogyasztás mellett, hogy az élelmiszer-drágulás jóval kisebb mértékben érintette a gombákat, mint a például a húsokat, tejtermékeket vagy éppen pékárukat. Mindezen kívül tartalmazza az összes fő esszenciális aminosavat, tehát kitűnő fehérje forrás, teljesen koleszterinmentes és elhanyagolható energiatartalommal bír. Ezeken túlmenően a termesztett gomba kitűnő D-vitamin, szelén- és foszforforrás, magas az élelmi rost tartalmuk, és umamiban, az ötödik alapízben gazdag. Ami pedig még külön jó hír, hogy a termesztett gombák a vegán, vegetáriánus, és egyéb speciális étrendekbe egyaránt jól beilleszthetőek.
Megéri belevágni, de jobb résen lenni
Nem túlzás azt mondani, hogy megéri ma gombákkal foglalkozni, hiszen a fogyasztásnövekedés intenzívebb, mint amit a termesztés követni tud. A helyi termelés és a helyi fogyasztás pedig még rejt magában kiaknázatlan lehetőségeket, továbbá bővülnek exportpiacaink is. Ugyanakkor Vattamány Ágnes felhívta arra a figyelmet, hogy csak mérethatékony üzemeknek éri meg ma gombát termeszteni, ahol a legmodernebb, például polcos, felszíni technológiát alkalmazzák. Ráadásul a támogatástól sem mentes az ágazat: Az elmúlt 5 évben vidékfejlesztési pályázat volt, most pedig a kertészet fejlesztése keretében lehet gomba-előállító üzemek fejlesztésének támogatására pályázni.
Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Kft. alapítója és tulajdonosa korábban elmondta, hogy az utóbbi időben Magyarország kormánya és mezőgazdasági vezetése felismerte, ha komolyabb gombaipari (vagy más kertészeti ágazat) fejlesztését szeretné indukálni, akkor ahhoz jelentősebb támogatási rendszerre van szükség. Az 2021 év vége során jelentek meg és beadásra is kerültek nagyobb támogatási intenzitással bíró, komolyabb beruházásokat elősegítő projektek. Ahogyan az Agrárszektor is megírta, az európai uniós Közös Agrárpolitika (KAP) 2023-tól kezdődő időszakát Magyarország Stratégiai Terve alapozza meg, amely 2027-ig szabályozza a támogatások feltételrendszerét. A források 2023-tól, tehát az idei évtől kezdve már rendelkezésre állnak a hazai agrárium számára, a kormány által kijelölt célok és intézkedések pedig alkalmasak a bizottsági elvárások teljesítésére.
A zöldség- és gyümölcstermesztés területén a termelői szervezetek támogatására, a tanácsadási szolgáltatásokra és technikai segítségnyújtásra, a képzésekre (ideérve a személyre szabott tanácsadásokat és a jó gyakorlatok cseréjét), az ökológiai vagy integrált termelésre, a termékek szállítása és tárolása fenntarthatóságának és hatékonyságának növelésére, valamint a promócióra, kommunikációra és marketingre lehet majd támogatást igényelni. A zöldségtermesztési támogatások esetében a termelői szervezetek már akkor is igényelhetnek támogatást, ha valamilyen okból kifolyólag zöldszüretet kell elrendelni az adott növényfajtánál. Ebben az esetben az igényelhető legmagasabb támogatási összeg hektáronként euróban számolva igen kedvezően alakulhat, az Agaricus nemhez tartozó ehető gomba esetében elérheti a 214 997,83 eurót is.
Forrás: Agrárszektor